E sorok írója nem híve a bevezetésnek, az előszónak, az olvasó szólongatásának, és egyéb felesleges papírpazarlásnak. Már csak azért sem, mert nem oldalszámra kapja honoráriumát, hanem fix összegért dolgozik. Így - bocsásd meg neki, olvasó - rögtön in medias res, a kellős közepébe vág.
A tenisz, régebbi nevén hálós labdantyú, még korábbi elnevezéssel pszeudo-diszkoszhajítás, a földkerekség egyik legősibb jelensége. Az ősember, mióta lejött a fáról (bár egyesek szerint sosem járt ott), érdeklődve tapasztalta, hogy vannak olyan bekerített, kb. 11 x 24 méter oldalhosszúságú, téglalap alakú területei a szárazföldnek, amelyek közepén háló feszül. Egyesek szerint ezek a jégkorszak előtti korokból fennmaradt, máig csodált természeti tünemények a geofizikai erők különös kölcsönhatásaként jöttek létre (ezt a nézetet vallja a nagy angol tudós, Arthur C. Clarke). Mások (mint pl. a neves svájci kutató, von Däniken) szerint viszont feltételezhető, hogy más bolygókról érkezett lények üdvözlésére gyakorolt rituális szertartás helyszínei voltak a paleolit korszakban. Mi - bár mi sem áll távolabb tőlünk, minthogy őstörténészi vitákba keveredjünk - inkább Clarke professzor nézetét osztjuk, amit az is igazol, hogy a szögletes földterületeket az emberiség maga is, fizikai és kémiai módszerekkel, reprodukálni tudja (és teszi ezt, mind a mai napig).
Na de visszatérve a kezdetekhez, láthatjuk, hogy a teniszpálya (hiszen ne beszéljünk rébuszokban, erről van itt szó) előbb létezett, mint a homo sapiens. Mindössze annyi feladat várt az emberre - és ezt a legismertebb japán tudósok, pl. Fushimishi vagy az autóversenyzés egykori nagy bajnoka, Nakajima szerint már az ásatag értelmes ember teljesítette -, hogy valamiféle célra hasznosítsa a felfedezett földdarabot. Az autentikus európai forrásokra hagyatkozva, eltekintve attól, hogy megpróbálkoztak farkasbabot termeszteni (l. a brit Dennis Moore korabeli feljegyzéseit), a mi szempontunkból az első igazi, mondhatni oroszlánlépést a skót harcos, William Wallace egyik fegyverhordozója, Archibald McEnroe tette meg. Ha hihetünk a legendának, ő az egyik sorsdöntő csata után pont egy ilyen - mondjuk ki, ne köntörfalazzunk - teniszpálya közepén pihente ki az ütközet fáradalmait. Csodával határos módon ekkor jutott eszébe, hogy kellene eszkábálni két, ovális alakú nyeles keretet, amelybe húrt fonnának a helyi asszonyok. Az egyik keretet, amelyet "racketnek", ütőnek nevezett el, az egyik férfiember, míg a másikat (és ez a korabeli logikát dicséri) a másik fogná kezébe, és azzal hadonásznának napestig. A már idézett Erich von Däniken svájci tudós egyébként a "racket" elnevezésből a földönkívüli űrhajók, "rakéták" jelenlétére következtet, bár ezt sokan cáfolják.
Ki hinné, hogy a második lépés a mai teniszjáték kialakulása felé egy 14. századi francia szerzetes, bizonyos Noah Forget nevéhez fűződik. Ő igen fiatal korában járt a brit szigeten, hisz akkoriban kedves szokás volt, hogy a diákok, így a papnövendékek is, tanulmányaik során bejárták a fél civilizált világot. Angliában meglepve tapasztalta, hogy az akkor már francia földön is ismert és feltérképezett teniszpályák angol megfelelőit fű nőtte be, és rajtuk hófehér kosztümös urak különféle tornamozdulatokat végeznek, miközben önfeledten lóbálnak egy-egy húrozott nyeles keretet ("racket"). Noah Forget atya zseniális ötlete természetesen egy egyszerű véletlen eredménye volt, ugyanis - mivel rettenetesen idegesítette az esztelen kalimpálás - végső elkeseredettségében felkapott az út mentéről egy sárgászöld színű, gömbölyű, leginkább valamilyen szőrös gyümölcsre, például őszibarackra emlékeztető objektumot, és megpróbálta vele az egyik játszadozó angol urat fejbe találni. A lord azonban több évtizedes hadonászásban megedződött remek reflexekkel rendelkezett, és a kezében tartott "rackettel" kivédte a dobást, amely akár végzetes is lehetett volna. Noah Forget atya pedig, annak örömére, hogy ekképp megmenekült az erős felindulásban elkövetett emberölés halálos deliktumának szégyenétől, és így végső soron a pokol egyik bugyrától, tiszteletből az ügyes lordról, Lord Ballról nevezte el a kis sárga gömböcöt - amely máig a "ball", vagyis labda nevet viseli.
Hát így alakult ki az emberiség legősibb játéka, a tenisz, vagyis korabeli angol nevén a lawn tennis. Ez a megjelölés egyébként arra utal, hogy lustább lordok gyakran lóháton ("lawn") űzték ezt a fárasztó sportot. Nem okoz különösebb megrökönyödést, hogy ilyen előzmények után elsősorban az angolok és a franciák körében terjedt el ez a foglalatosság. Sok államközi konfliktus forrása is volt ez a játék, fontos történelmi szerepe volt a százéves háború és egyes kígyófajok elmérgesedésében.
Különösen jelentős fejezete a tenisz történelmének az inkvizíció kora. Ma már megdőlt az az elsősorban vulgármarxista történészek által terjesztett nézet, hogy a középkori egyház ártatlan embereket küldött máglyára a vallási dogmákat megkérdőjelező gondolataikért. Ellenkezőleg! Az inkvizítorok egyáltalán nem törődtek az ún. "eretnekekkel", hanem kifejezetten egy nagyon kártékony mozgalom hívet, a "hálótlanítókat" üldözték. Ahogy Loyola Szt. Ignác, korabeli vallásfilozófus egyik, Neri Szt. Fülöp hagyatékából szinte érintetlen, eredeti formájában ránk maradt művében fogalmazott: "Némelyek úgy próbálták megszentségteleníteni a tenisz mennyei játékát, hogy leszaggatták a hálókat a pályák közepéről. Örök setétség legyen osztályrészük".
Az észak-amerikai területekre a Mayflower hajón vitték be a lawn tennis kultúráját a telepesek, akiket az Újvilágban barátságos indián törzsek fogadtak. Az igazi konfliktust az őslakók és a betelepülők között természetesen az emberiség ősi harca, a teniszpályáért vívott küzdelem jelentette. Az indiánok musztángokat legeltettek és prérifarkasokat terelgettek az Amerikában is bőségesen megtalálható pályákon. A gyarmatosítók érthető módon ezt nem nézték jó szemmel, és egyre nagyobb területeket hódítottak meg a tenisz számára. Ismerve az amerikai hagyománytiszteletet, így már érthető, hogy miért nevezték el később az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát legfőbb teniszpályának ("Supreme Court").
A polgári átalakulás, a szabadságjogok térhódítása elvezetett a teniszezéshez való jogok (freedom for tennis) bővüléséhez is. Egyre nagyobb rétegek számára vált elérhetővé ez a csodálatos hobbi, így - az akkor még korlátozott számú pályára való tekintettel - helyszűke miatt meghonosodott a páros tenisz. Ettől azonban valamilyen elnevezéssel meg kellett különböztetni a játék eredeti módját, amikor mindkét térfélen egy-egy személy próbálkozik a labda ("ball") visszaütésével.
Talán még az eddigiek ismeretében is furcsának tűnik, hogy az elnevezés egy távolkeleti utazótól ered. A kínaiakról közismert, hogy zord vidékeiken nemigen teremnek a teniszpályák. Ezért a Chang-dinasztia korában elhatározták, hogy a játékot egy sötétzöld asztalon fogják játszani - bár a kezdetekkor komoly nehézséget okozott, hogy rendkívül kényelmetlen volt az asztal tetején egyensúlyozni. Így amikor a kínai utazó, Sing-Lee a 19. században, Angliában találkozott a lawn tennisszel, azonnal beleszeretett, és feleségül vette. Ő lett a kor legjobb teniszezője, és végül az egyéni bajnokságot az ő tiszteletére nevezték el szinglinek (angol írásmóddal: "single").
Sokan nem is hinnék, hogy a tenisz volt az egyik közvetlen oka az orosz kommunisták hatalomátvételének. Az 1917. évi Kerenszkij-féle kormányban volt ugyanis egy Cs. Sz. Nokov nevű miniszter, akit nagyon idegesített, hogy a Lenin család generációkon át minden összoroszországi és transzszibériai teniszbajnoki trófeát begyűjt magának. Amikor az idős V. Lenin visszavonult, és fia, VI. Lenin vette át az uralmat, a miniszter az első világháborúra hivatkozva törölte a versenynaptárból a Szentpétervár Opent. Ezt nem hagyta annyiban a legifjabb Lenin, és barátaival megostromolta a Téli Palotát. A történet innentől fogva már valószínűleg ismerős - csak a valódi indítékról feledkeznek el néha történészeink.
Hosszú oldalakon át lehetne még érdekesebbnél érdekesebb (igaz) történeteket regélni a tenisz és a történelem szerves kapcsolatáról. Emlékeztetve azonban a fejezetünk első bekezdésében írottakra, csak utalni szeretnénk arra, hogy Hitler, ez a közepes tehetségű teniszjátékos máig tisztázatlan öngyilkosságát egy teniszütővel követte el, Ilie Nastase pedig elindult a bukaresti polgármester-választáson.
Most azonban lássuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy igazán pocsék teniszjátékossá váljunk. Olyanná, aki a legkedvezőbb helyzetekben is emelt fővel tud veszíteni, és aki - ha kell - fáradtság miatt 6:0, 5:0, negyven-semmi állásnál is mosolyogva, vidáman tudja feladni a mérkőzést.
